Valahol el kell kezdeni, úgyhogy kezdjük az elején, hogyan csöppentem bele a diszkó világába, merthogy annak világa van. De mielőtt belevágnék szögezzük le, hogy nem csak ilyen "történeti" cikkek lesznek itt, ne aggódj. Viszont ez a cikksorozat 1990-től egészen az angol slágerlistákig visz, úgyhogy talán nemcsak számomra érdekes.
Az úgy kezdődött, hogy édesapám a Bergendy zenekar road-ja volt fiatalkorában (road = ők cipelik a cuccot és állítják össze). A hangosítás lett a hobbija (hangfalak, erősítők, ilyesmi) és nagy Marshall fan (tudod, ez a logó van egy csomó banda cuccán).
Hogy, hogynem engem is megfertőzött, és mivel szerette a diszkózenét, úgy gondolta, hogy neki és nekem sulibulikat kellene rendeznünk az általános iskolámban. (Most őszintén, kinek van önálló gondolata ötödikben? Plusz, persze, hogy belementem, hiszen "gizda" dolog).
Az én dolgom volt, hogy kövessem a zenei trendeket és állítsam össze a kazettákat, amiket majd ő lejátszik, mert nekem nem volt merszem a pult mögé állni és a mikrofonba beszélni. Ekkor voltam ötödikes, 1990-et írunk épp.
Figyeltem az MTV-t (Music Television) és a Danubius-on valami esti kívánságműsor, onnan vettem fel, metal TDK kazettára Technics M205 magnóval. Ez akkor über minőségű és árú összeállítás volt, már a metal kazetta is sokba került, hát még ez a magnó!
A Danubius-on szépen hagytak csendet a számok előtt és után, így onnan könnyebb volt felvenni, de az MTV-n meg izgalmasabb zenéket találtunk. Sokszor ötször-hatszor is neki kellett menni egy MTV-s szám felvételének, mert a legtöbbször levágták az elejét-végét valami hülye szignállal vagy reklámmal.
Fiatalabbaknak: nem volt más forrás, nem volt több zenei TV csatorna, pláne internet. Ha jól emlékszem egy évvel korábban jött be 3 műholdas adó, az MTV, a Sky (egyszem Sky volt akkoriban, "a" Sky) és az Eurosport, ezen kívül csak a magyar 1-2, a cseh 1-2 és a ruszki TV volt. Rádióban pedig csak a Danubius adott jó minőségben (FM sávon) néha-néha aktuális diszkózenéket, a többi adó rém unalmas klasszikus xar volt. Akkor a Petőfi még beszélgetős műsorokat adott főleg, Roxy meg Rádió1 még tervekben sem szerepelt. Miért nem? Mert a médiapiac akkor még nem volt liberalizált, épphogy csak kijöttünk a másik rendszerből.
Na, szóval metal kazettán (főleg TDK, mert az volt a legjobb, de néha egy-egy Sony is befigyelhetett) megvoltak a zenék és ezekből állítottam össze minden estére egy 4 órás műsort normal TDK vagy Sony kazettára. Mivel a műsor csak egyszer ment le, nem kellett jobb minőségű kazetta a normal-nál, hiszen csak egyszer játszottuk.
Dolby-t (naná!) nem használtunk, mert levágta a magasakat. Inkább egy szép analóg fehér zaj, mint a herélt tompa hangzás.
A számok között szünet (!) volt, habár minél rövidebb, ezt az időt fater gyorsan átbeszélte. 1990-ben az általános iskolában el sem tudtuk még képzelni, hogy egymásbaúsznak vagy átkeverődnek a számok. Már az is nagy szám volt, hogy kettő magnó állt egymás mellett, hiszen a kazettaoldalak cseréje túl hosszú időt vett volna igénybe.
A kétkazettás magnókról pedig annyit, hogy 1990-ben az egykazettásokhoz képest még igen rossz hangminőségük volt, ilyen "konzumer gagyiknak" számítottak. Mi Technicsről játszottunk, mi volt a minőség-császárok.
A blokkok úgy alakultak (blokkok!!!), hogy fél óra gyors és utána 1-2 lassú szám (lassú szám!!!). Egy blokkban kábé azonos stílusú zenék voltak. Néha csináltunk 4-5 számos lassú blokkot is két nagyon erős blokk között, de az már rendkívül "erotikusnak" tűnt, fel is forrósodott az osztályterem/tornaterem/tábor.
Mindig volt három slágerblokk pop és funky zenékkel, kettő "techno" blokk, egy Rock'n'Roll blokk (szigorúan régi igazi amerikai slágerekkel, semmi Hungária), meg a lassúk.
Akkoriban kezdtem "technós" lenni, a pop-os dolgokat ványadtnak éreztem. Ennek semmi köze a mai zúzdához, egyszerűen minden diszkózenét, elektronikus tánczenét kábé 1994-ig "techno"-nak hívtunk. Amelyikben pedig nem volt klasszikus verse-bridge-refrén szerkezet vagy egyáltalán nem énekeltek benne, ultra progresszívnek éreztem és ezeket kedveltem a legjobban.
Ekkoriban fogalmunk sem volt a stílusok "nyugati" neveiről, a house-ról meg mindenki azt hitte, hogy az egy amerikai hip-hop stílus. Koppantunk is 1995-ben, amikor kezdett népszerű lenni.
Itt még elég volt édesapám otthoni saját maga által készített erősítője és egy pár Videoton hangfala. Fogalmunk sem volt, hogy létezik nagyobb hangerő, nem is igényelte a suliban senki.
Készített egy pár fényorgonát, ami egy piros, egy zöld és egy sárga 60W-os Discolux izzó egy dobozban, a zene ütemére erősödve-gyengülve.
A fényorgonákat még kiegészítette egy 150W-os UV körte: UV fénycső még nem nagyon volt beszerezhető akkor, a fényereje a mai 40W-os UV csövekéhez volt hasonló. Viszont az élettartama! Valamikor a 80-as években vette és 2004-ben égett ki.
Persze a legnagyobb hatást mégis az keltette, hogy alapvetően sötét volt. Az bizony akkoriban nagyon izgalmas dolognak számított. Erre szokott rájátszani Fábry Sándor az ezerszer ismételt bulizós poénjaiban.
Na erre nem nagyon emlékszem. MC Hammer miatt a nagyon bő, színes-buggyos vászonnadrág népszerű volt (a felnőtteknél ez volt a színes [lila] öltönyös undormány időszak), a hajam pedig a manga-romantikusan hosszúkásra eresztett, középen elválasztott túlzselézett bájgúnár változatot követte. A csajoknál? Fogalmam sincs. Még csak ötödikes voltam...
A sorozat következő részében hősünk édesapjával közösen komolyan belecsap a lecsóba, profibb cuccot épít és végigküzdi az 1992-1995-ös időszakot. Komoly cucc, rendszeres über-sulibulik, technika sokk!
Hint: hősünk ekkor már 13-16 éves lesz!
iMect means internet, media and other cool things. iMect is a small company near lake Velence, Hungary. We’ve a big footer on every page where you can discover what we do and what happens with us.
Az iMect jelentése: internet, média és egyéb király dolgok. Egy kis cég vagyunk közel a Velencei-tóhoz. Minden oldalon van egy nagy lábléc, ahol felfedezheted, hogy mivel foglalkozunk.