Ugrás a főmenüre.
Web 2009.10.06. Appel, Internets video, Kütyü

Ott lesz a Flash minden okostelefonon

Épp zajlik a MAX, az Adobe fejlesztői konferenciája, ami olyan, mint az Apple WWDC, csak kevésbé hájpolt. A tegnap folyamán izgalmas bejelentéseket hallhattunk, mert 2010 első félévében kijön a Flash 10.1, ami ott lesz a legfontosabb okosteló platformokon és egy ügyes húzással úgy-ahogy az iPhone-on is.
Ott lesz a Flash minden okostelefonon

A Flash 10.1-gyel vége a Flash Lite-nak, a mobilok teljesértékű Flash-t kapnak a böngészőjükbe, úgy, mint az asztalon. Állítólag rengeteg optimalizációt tartalmaz azért, hogy a mobilokon is jó legyen a teljesítmény és ne egye az akksit, ráadásul ezek (állítólag) az asztalon is vissza fognak köszönni, így (állítólag, talán) a Flash még jobban fog futni. Persze eddig is jobbára a fejlesztőkön múlt, hogy a Flash mennyi erőforrást zabált, alapjában véve a Flash ma is gyorsabb, mint bármelyik böngészős JavaScript megvalósítás. Tehát kevesebb CPU, kisebb memóriaigény, és a Flash 10.1 már nem asztali player, hanem cross-platform.

Végre rendesen használni fogja a futtató eszköz hardveres gyorsítási képességeit, nem fog egy H.264-es videót szoftveresen kikódolni például és a GPU-t is kapásból igénybe veszi (asszem OpenGL-lel).

Kapunk HTTP Streaming támogatást, az FMS egyre kevésbé vonzó. Nem kell majd pseudo-streaming-gel szórakozni (bár ez végülis az...) és adaptív bitrátával adhatunk sima HTTP szerverrel. Az FMS-t persze nem hagyta el az Adobe, az RTMFP protokollal P2P területen erősíti a terméket, úgy tűnik jön a P2P live adás lehetősége (a jelenlegi P2P szinte csak chat-hez jó néhány résztvevővel).

A Flash 10.1 a mobilos dolgok miatt alapból támogatja a többujjazást (multitouch), a giroszkópot (accelerometer) és a képernyőforgatást. A Flash 10.1 simán a böngészőben fog futni a következő platformokon: Windows Mobile, Palm webOS, Android, Nokia Symbian. Itt van például ez a videó, ahol egy Palm Pré-n megy a Flash egész jól, beszarás:

flashonpalmpre.jpg

Az iPhone bizony szenvedni fog a böngészőben lévő Flash hiányától.

Lesz még PCM (ha nem tudod mi az: wav) audió adathozzáférés, automatikus mp3 kikódolással, és ugyanez a mikrofonra is, pl. Flash-sel elemezheted a mikrofonból jövő jelet vagy egy mp3 fájl tartalmát.

iPhone

Az Adobe ügyesen kerülte meg az Apple-t és megoldotta, hogy Flash CS5-tel natív App Store-os alkalmazásokat készíthessenek a Flash-es fejlesztők. Tehát semmi köze a böngészőhöz, ezek natív appok kéremszépen.

Csak néhány iPhone API lesz elérhető: multitouch, képernyőforgatás, photo library-be mentés, giroszkóp (accelerometer), geolocation, kopipészt. Nem lehet majd HTML tartalmat embeddelni, az RTMP kódolt változatával streamelni (RTMPE), a H.264-et pedig a beépített QuickTime játsza le - külön indít egyet, az alkalmazásodban nem lehet. ActionScript-et sem lehet embeddelni, mert nem fut majd semmilyen ActionScript értelmező, minden natív iPhone: SWF-et behúzhatsz skinezéshez, de benne kódot már nem.

Csak tisztán Flash-ben ajánlják a fejlesztést, mert a Flex által gyártott kód túl terjengős és lassú ahhoz, hogy iPhone-on fusson, bár lehetséges. A CS5 olyan kódot készít, amit be lehet tolni az XCode-ba, az szépen összerakja és a továbbiak a már ismert iPhone SDK-s módon mennek majd. Tesztelni csak készüléken lehet, az iPhone szimulátorban nem: feltételezhetően a CS5 ARM-os bájtkódot gyárt, amit statikusan linkel be az app. Az egyik Flash-es azt nyilatkozta, hogy könnyű volt jó teljesítményű kódot gyártani, mert sok tapasztalatuk van az ARM-os dolgokról (lásd Flash Lite).

Az a legérdekesebb, hogy néhány szerencsés fejlesztő az alfaváltozattal készített már olyan iPhone-os alkalmazásokat, amik bent vannak az App Store-ban. Szerintem az App Review Team nem is vette észre, hogy mivel készültek. A publikus CS5 béta december környékére várható.

Konklúzió

A HTML5-tel a Flash videóplatform-os jövője inogni látszik, de ezzel a mobilos húzással ismét megkerülhetetlennek tűnik a Flash. Nincs még egy olyan mobilos fejlesztőeszköz, ami egyszerre ennyi platformot fed le jó teljesítménnyel (a Java ehhez képest vicc). Bizonyára sok Flash fejlesztő kezd el most kisebb képernyőkben gondolkodni.

Habár nyilván eltér majd a megvalósítás itt-ott és foglakozni kell az egyes platformok sajátosságaival is, de mégiscsak olcsóbb lesz fejleszteni mobilra: a mobilos alkalmazások többségét Flash-ben is létre lehet hozni majd, a platformokra készített eredeti fejlesztőeszközöket pedig csak speciálisabb esetekben lesz érdemes használni.

Hiába volt eddig is rengeteg mobilos app, úgy tűnik jövőre jön a lavina.

9 hozzászólás

  1. idézem 2009.10.09. 11:59
    • nev
    az apple filozófiája elég egyszerű. van az apple sdk, aminek része a nyílt forráskódú webkit. ami az apple virtuális gép.

    az apple piacvezető az okos telefonok platformján. ergó megtehetik, hogy oda az adobe és a sun virtuális gépeit ne engedjék be. ez a flash és a java. ezeket ne támogassák.

    most persze időlegesen meg lehet ezt kerülni, csak kérdés, hogy érdemes-e. az apple egyszerűen ki fogja hajítani azokat az alkalmazásokat, aminek meglátja a flash változatát, kitiltja a klónokat. és okos telefonon megtehetik, mert ők a piacvezetők.

    és szerintem a videoval ugyanez lesz. ahol a microsoft nyomul erősen. ki fogja szorítani a flash-t, és silverlight kerül a helyébe. most ez persze korántsem biztos.

    de én nem hiszem, hogy a médiaipar támogatni fogja az google-adobe tengelyt, akármekkora a youtube részesedése. hiszen ez a páros az, akik majdnem beborította a videós piacot, azzal, hogy meghirdették a médiakommunizmust, ami lehet, hogy a felhasználók szempontjából népszerű, de a stúdiók szempontjából egy őrültség. a tömeges ingyenesség ázsia kivévetelével nem lesz tartható. kulturális piactereket kell építeni, és ebben a microsoft a legjobb partner. megbízhatóbb, mint a google, és nem olyan mohó, mint az apple.

    ázsia szerintem külön téma, mert ők azt várják, hogy legyen minden open source. ők abban érdekeltek, hogy egyféle formátum legyen, az legyen teljesen nyitott, és akkor azt fejleszti a világ. ők a tartalmat a központilag ellenőrzik.

    summa summárum, okos telefonon szerintem javascript, videós vonalon pedig a silverlight lesz a befutó.

    persze jó volna, ha ezek nem válnának így ketté, és mindenhol ott lenne a flash, de ebben az adobe-t leszámítva senki sem érdekelt. kivétel talán csak a google, mert akkor mindenhol ott lenne a youtube. a google problémája most az, hogy a betűreklámok már nem működnek, a videos reklámok meg még nem. a google szerintem most nem meghatározó játékos. bukás az android, bukás a chrome, és bukás lesz a wave is. nincs komoly fejlesztői támogatása. és most az a döntő.
  2. idézem 2009.10.09. 12:12
    @nev Hadd javítsam ki két tévedésedet:

    "van az apple sdk, aminek része a nyílt forráskódú webkit. ami az apple virtuális gép"

    Dehogyis, az iPhone-os app-ok natív cuccok, nem virtuális gép futtatja őket, pláne nem a webkit.

    "és szerintem a videoval ugyanez lesz. ahol a microsoft nyomul erősen. ki fogja szorítani a flash-t, és silverlight kerül a helyébe."

    HTML5 lesz JavaScript-tel, nem Flash, nem Silverlight.
  3. idézem 2009.10.09. 15:47
    • nev
    @gabor
    apple sdk-n az összes apple fejlesztőeszközt értem: objective c plusz javascript. tisztában vagyok vele, hogy ezeknek kevés közük van egymáshoz azon túl, hogy az apple mindkettőt támogatja. ezek olyanok, mint a microsoft számára a c# és a visualbasic. egy klasszikus sdk úgy néz ki, hogy van egy assembly-szerű, és egy basic-szerű cucc.

    cupertino azt mondja: ha fejleszteni akarsz egy apple gépre akkor ott az objective c. ha fejleszteni akarsz akármilyen gépre, akkor ott a javascript és az azt futtató nyílt forráskódú webkit. a többi virtuális gépet (java, flash) felejtsd el. nem lehet azt mondani, hogy nem támogatják a platformfüggetlen fejlesztést, mert de. csak nem támogatnak mindenkit.

    és ezt a tételt a saját platformjukon próbálják érvényre juttatni. te meg azt mondod, hogy ez nem lehetséges, mert megkerüli őket az adobe, a cs5 actionscript-ből generál objective c kódot. nagy ügy.

    csak könnyen lehet, hogy apple a flash klónokat kirakja a boltból. lehet, hogy nem mindenkit, és nem azonnal, de miért támogassák a flash-t, ha ott a javascript, és a html5. (és ugye minek támogassák a javát.)

    ---

    nem nagyon hiszem, hogy az amerikai filmstúdiók arra az open source community-re bízzák a dollármilliárdokért előállított tartalmat, aminek a célja a filmipar bedöntése jelenleg is. nem nagyon hiszek ebben. esély nem lenne jogdíjat szedni mondjuk a mozillán keresztül, ami a böngészőpiac felét uralja. azonnal megjelenne egy plugin, ami kikapcsolja a flash jogvédelmet. fölösleges volt olyat adobe-nál fejleszteni.

    és akkor lehet mondani, hogy a flash majd önmagában fut, és majd szedi a jogdíjat. oké. és hol. mert az apple azt fogja mondani: az itunes szedi a jogdíjat, és pont nem akarnak ez ügyben osztozni az adobe-val, és a microsoft ugyanezt fogja mondani. tehát könnyen lehet, hogy a flash két szék között a földre ül.

    és akkor még ott sony. aki ezt mondja, hogy pécé rossz, playstation jó. és ők is elépítik a saját plaformjukat, és szerintem az egyre inkább különbözni fog pécétől. mert el kell adni azokat a gépeket. most arról nem is beszélek, hogy az upc, telekom, digi, fibernet, és egyéb helyi szolgáltatók milyen médiaboxot találnak ki maguknak. de hogy ezek se lesznek egységesek, abban szinte biztos vagyok.
  4. idézem 2009.10.09. 15:59
    • nev
    persze nem akarlak lebeszélni a flash-ről, meg egyetlen platformról sem. amit ideírtam tisztán csak spekuláció.
  5. idézem 2009.10.24. 14:19
    • nev
    közben már én is arra teszek, a video fronton lesz erősebb játékos, mint a silverlight. bár a flash továbbra sem tűnik mindent vivő platformnak.

    csak remélni tudom, hogy év végére kialakulnak stratégiai szövetségek, és a fejlesztőknek jó ideig nem kell azon spekulálni, hogy ki kivel van, illetve ki kit győz le.

    üdv, nev
  6. idézem 2009.10.28. 15:22
    • Benkő Nóra
    Gábor: bocsánat az offtopic miatt, de nem volna kedved további leírásokat készíteni Amazon S3 és EC2 témában? Nálunk lehet most felmerülne egy ilyen konstrukció, éppen ezért nagyon örültem a blogodnak!

    Nekem az nem világos, hogy pl. egy MySQL-hez melyik EC2 megoldás lenne jó? Lévén az alap EC2 non-persistent, így elveszne minden adat egy leállás során. Írtál arról fél szóban, hogy jön a persistent EC2. Ez pontosan hogy működik? Lévén gondolom egy sqld-t nem lehet S3-n tárolni.

    Köszi!
  7. idézem 2009.10.28. 15:43
    • Benkő Nóra
    Ehh éppen most láttam RSS-ben: http://aws.amazon.com/rds/
  8. idézem 2009.10.28. 20:16
    Nemsokára jön egy RDS-ses bejegyzés. Nem biztos, hogy jól jártok vele, bár valószínűleg igen.
  9. idézem 2009.10.28. 22:16
    • Benkő Nóra
    Szuper, előre is köszi! :)
Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.

Legutolsó hozzászólások

DJ PLAYER Blue Edition: Gábor: Ja, és természetesen megy iPad-en is, hiszen _minden_ iOS app megy iPad-en.

DJ PLAYER Blue Edition: Gábor: Bug report-okat itt fogadunk: http://djplayer.net/page/bug_report_fixes

DJ PLAYER Blue Edition: hohand: Hello!A dj player mukodik iPad-on is?Tegnap feltettem, wifi-n athuztam ra zeneket,de amikor ranyomtam egy zeneszamra,error-t dobott es valami is!...

Uzsidoboz LED!: zo via Google Reader: vicces dolog, csak nem értem mire való

Uzsidoboz LED!: Gábor: @Benjamin Minek forogjanak? Egy falszínezőnek olyat nem kell tudnia, így is épp elég hatásosak.

iMect means internet, media and other cool things. iMect is a small company near lake Velence, Hungary. We’ve a big footer on every page where you can discover what we do and what happens with us.

Az iMect jelentése: internet, média és egyéb király dolgok. Egy kis cég vagyunk közel a Velencei-tóhoz. Minden oldalon van egy nagy lábléc, ahol felfedezheted, hogy mivel foglalkozunk.